Aznap nagyon fájt mindkettőnknek a feje.Egész nap csak a kanapét nyomtuk és bámultuk a tv-t.Legalább együtt voltunk.Ám este Martint behívták a stúdióba.Most nem tudtam vele menni mivel rosszul voltam.Martin nem szívesen hagyott itthon de Szandi ( kicsi korunk óta ismerjük egymást)ottmaradt velem is megnyugodva ment el. Szandi kitalálta hogy süt nekem egy kis csirke husit mivel ahhoz nagyon ért és állítólag jót tesz a gyomrommal is.Hát pont az ellenkezője történt pedig még meg sem kóstoltam.Ahogy megéreztem a konyhából az sült hús szagát elkapott a hányinger.Beszaladtam a WC-re és vagy negyed órán keresztül hánytam.Nem tudom mi van velem.Nemrég mér a fél házat megtudtam volna enni most meg a hús szagától kijön belőlem minden.Kezdtem megijedni és Szandi sem volt valami nyugodt ám leplezte hogy ne keltsen még nagyobb ijedséget bennem.Hisz a felnőtteknek ez a dolguk.Hogy biztassák a gyerekeket. ( mert ugye ő már felnőtt, és gyereke is van.)Szandi faggatni kezdett.
-Nem ettél semmi olyat amitől hánynál? Semmi romlott étel agy valamit?
-Nem.Csak a te tegnapi spagettidből de akkor nem csak nekem lenne bajom.
-És nem ittál semmi rosszat?
-Hát tegnap elmentünk Martinnal egy szórakozóhelyre de azt már tegnap is meg reggel is mindet kihánytam.És akkor Martin is beteg lenne mivel ugyanazokat ittuk.
-Akkor nem tudom....
Sejtelmünk sem lehetett hogy mi volt a bajom.Bevettem egy fájdalomcsillapítót meg még kitudja mit adott nekem Szandi de estére kezdtem jobban lenni.Martin sietve rontott be a szobába.
-Jól vagy? Ugye nincs semmi komoly!?
-Nincs nyugi! Már alig fáj valamim. - mosolyogtam rá.
-Biztos?
-Biztos! - majd megöleltem. - Hiányoztál!
-Te is nekem! Ne tudd meg mennyire aggódtam érted!
-Nyugi már nincs semmi baj.
*Másnap*
-Szandi,van valami gyümölcs? Mondjuk ananász? - kiabáltam a konyhából Szandinak.
-Nincs,de hozhatok.
-Akkor nem kell,ne fáradj.
-Édesem,mostanában annyit eszel! Nem akarlak megsérteni de mitől van ez?
-Nem tudom.Egyszerűen kívánok mindent.
-Engem is? - mosolyodott el majd megharapta az alsó ajkát szokása szerint.
Elvigyorodtam majd adtam neki egy puszit.A szemöldökömet elkezdtem fel és le húzogatni ahogyan ő is szokta,jelezve azt hogy "Igen,kívánlak".
-Bocsi. - majd pimaszan ledobtam magam a kanapéra.Vette az adást és eljátszotta a sértődött kisfiút.Olyan cuki tud lenni ilyenkor. - Bújj ide! - nyújtottam a kezemet hogy inspiráljam.
Szorosan mellékuporodtam majd biztonságot sugalló karjaiban elaludtam.
*3 órával később*
-Meg!Meg!Kelj már fel az istenit!! Hallod! Kelj fel! - nem tudom mi történt.Arra ébredtem hogy Martin és Szandi próbálnak felkelteni.
-Mi a baj! Mi történt! Ég a ház? - pattantam fel ijedtemben!
-Jól vagy kicsim? - ölelt át Szandi.
-Persze,soha jobban.Miért ne lennék jól? - kérdeztem értetlenkedve.
-Azt hittük hogy valami bajod van! - magyarázkodott Martin.
-Miért lett volna bajom? - még mindig nem értettem a szituációt.
-Meg,álmodban sírtál és ordítottál.Akkorát sikítottál hogy a szomszéd már átjött egy lapáttal a kezében mert azt hitte hogy megerőszakolnak és azért kiabálsz. - aggódva nézett rám Martin.
-Tessék? Miért tettem volna ilyet? - értetlenkedtem.
Nem válaszolt senki csak meghúzták a vállukat a bizonyos "honnan tudjam" választ sugallva.Nem értettem semmit.Kicsit bizarr volt mert pont azt álmodtam hogy gyerekem született és a parkban egy csöves kirabolta a babakocsimból majd horror filmbe illően egyszerűen csak ketté tépte a babát.Lehet hogy ezért sikítottam és sírtam.
-Nem akartam megijeszteni senkit sem.Sajnálom.
-Ugyan már édesem,inkább annak örüljünk hogy nincs semmi bajod. - mosolyodott rám Szandi és megsimította az arcomat.
-Na jól van gyerekek,mozgás pakolnunk kell! - sürgette a többieket Martin.
-Miről maradtam le?
-Nem tudom hogy tetszeni fog e vagy sem.Az van hogy tegnap mikor a stúdióban azt mondták, hogy indulnom kell Ausztráliába. 1 évre. - mosolyodott el.
-Szóval akkor most itt hagysz 1 teljes évre és ennyire könnyen mondod nekem? Ennyit számítok neked? - bőgtem el magam. - Én nem fogom kibírni nélküled 1 évig!
-Te kis butus! Szerinted képes lennék itt hagyni téged? Olyan kis butus vagy! Te is jössz velem!! - mosolygott rám majd letörölte a könnycseppeket az arcomról.
-Tessék? De hát úgy tudtam hogy ilyenre idegenek nem mehetnek?! - mondtam értetlenkedve.
-De te nem vagy idegen! Te már az én részemmé váltál és soha nem engedlek el.Nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen mint hiszed! - kacsintott rám.
Komolyan? - lágyult el a hangom - Aww olyan édes vagy! Szeretlek! - majd megcsókoltam.
-Én is szeretlek! Viszont segítenem kéne most már a fiúknak.
-Segíthetek?
-Nem,dehogy! Inkább menj fel a szobába és pihend ki magad.Hosszú estének nézünk elébe.
-Már ma indulunk?
-Hát,mit hittél?! - ezzel sarkon fordult és intett nekem.
Nem ellenkeztem hisz nagyon fáradt voltam.Kicsit lefeküdtem és elgondolkoztam.Életemben nem voltam még ilyenen.Nem tudom hogy milyen lesz majd de biztos hogy fárasztó. Még sosem találkoztam Jay Hawarddal, Bass Jackerssel meg a többiekkel. Na majd kiderül.
