15. fejezet

Dörömbölni kezdtem a terem ajtaján.Egy nővér nyitott ajtót majd próbált nyugtatgatni.Azt mondta hogy Martinnak olyan szerencsétlenül tört el a lába hogy rosszul forrt volna össze így még egyszer el kell neki törni a lábát.
A nővér szavába Martin hatalmas ordítása zavart bele.Mikor megtudtam hogy el kell törni a csontjait és mellé még hallottam Martin ordítását nagyon fájt.Egyszerűen átéltem az ő fájdalmát.Olyan volt mintha savval locsoltak volna és a testem szépen lassan elolvadt volna.Iszonyatosan rossz érzés volt.Mintha az én lábamat tördelték volna.Már a hajamat tépkedtem.Úgy éreztem belebolondulok.Ahogy hallottam Martin ordítását átéltem az ő fájdalmát.
Harry és Zayn lefogtak és kivittek a kórházból.
-Meg,ezt nem szabad tovább hallgatnod!
-Hozzátok ki Szandi-t is!!
Tudom hogy Szandi is a földön fetrengett volna a fájdalomtól de láttam rajta hogy próbál erős lenni.Kint a friss levegőn egy kicsit kezdtem megnyugodni.Fél órán keresztül ültünk a lépcsőn könnyeket morzsolgatva és vártunk.Csak vártunk és vártunk mikor egy orvos végre kijött és hozta a híreket.
-Mr.Garrix szeretne látni bizonyos Mrs.Garrix-t! - jelentette ki az orvos.
Szandi-val egyből egymásra néztünk a megnevezés hallatán.Tudtuk hogy én vagyok az csak egy kicsit furcsa volt így hallani ezt.
-É-é-én vagyok az. - léptem egy lépcsőfokot.
-Jöjjön kérem! - mosolyodott rám.
Gondolom ő is meglepődött hogy ilyen fiatalon én vagyok "Mrs.Garrix".Nem tétováztam sietve követtem az orvost.Bementünk a terembe ahol Martin gépekre volt rákötve.
Mikor megláttam nem bírtam tovább.Olyan szinten elkezdtem zokogni hogy levegőhöz alig jutottam.Martin rekedtes hangon kinyögött pár szót.Nem értettem tisztán ezért közelebb hajoltam hozzá.
-Sz-szeretlek! - adott egy puszit a homlokomra majd visszadőlt a párnára.
-Én is,én is nagyon de nagyon szeretlek! - szorongattam a kezét majd próbáltam a könnyeimet letörölgetni.
-Ne aggódj minden rendben lesz. - sóhajtott egyet majd becsukta a szemét.
Adtam neki egy puszit.Sajnos ott kellett hagynom mert az orvos azt mondta hogy hagyjuk pihenni.Én egész éjjel ott voltam a terem előtt.Egy percet sem aludtam.Niall is ott maradt velem hát ha történik valami.Szandi-ék elmentek lebeszélni hogy elmaradnak a koncertek meg minden ilyesmit az elkövetkezendő pár napban.Bár én még azt is kinézem Martinból hogy amikor kiengedik innen akkor még begipszezett lábbal is koncertezik majd.Nagyon makacs és nagyon kitartó.
Reggel olyan 5-6 óra lehetett.Már nem bírtam tovább.Kicsit behunytam a szememet.Ám nem tudtam sokáig pihentetni magamat mivel reggel jöttek Szandi-ék és az orvosok is mászkáltak tehát nem bírtam aludni.Nem is baj,legalább tudom hogy mi történik és nem kell még álmomban is aggódnom.


*3 nap múlva*
-Martin biztos vagy benne?
-Igen,muszáj! Már nagyon rég volt!
-De és ha fájni fog?
-Nem érdekel! Kibírom!
Nem próbáltam tovább győzködni.Tudtam hogy úgy sem érek el vele semmit.
-Hát jó..akkor szólok Zayn-nek és mehetünk a koncertre.
-Ez az! Imádlak! - adott egy nagy puszit a számra.
Tudtam hogy baja is eshet de az benne a jó hogy csak ülni tud így nem tud ugrálni meg táncolgatni tehát nem lehet nagy baj.A táncosok majd végzik a dolgukat.Ő meg majd csak ott szépen ugrálás nélkül meglesz.
Szerencsére ezt ő is tudta így biztonságosan telt le a másfél órás koncert.Ahhoz képest hogy csak ült majdnem jobb koncertet adott mint az előzőek voltak.Így meghatóbb volt.
Mikor végzett odajött hozzám majd kirántott a színpadra.Úristen már megint itt vagyok..Ebből megint valami rossz lesz.
Ám legnagyobb meglepődésemre épp az ellenkezője történt.
-Nem tudom,hogy észrevettétek e már a lábamon a gipszet.Biztos nem,na mind egy - poénkodott - volt egy szerencsétlen koncertem és hát nem éltem volna túl ha nincs mellettem életem szerelme,Meg Edwards - adott egy puszit majd folytatta - nagyon szépen köszönök mindent! - fordult oda hozzám.
Nagyon meghatódtam.Hirtelen nem tudtam megszólalni sem.Ám a végén kinyögtem egy lelkes köszönöm-öt s lementünk a színpadról.
Elindultunk a szállodába.Alig vártam már hogy aludjak egy kicsit.Alig alszom már vagy 4 napja.Mindenki így volt vele így hamar elaludtunk.Valahogy még így is nehezemre esett átaludni az éjszakát.Óránként felkeltem.Rossz álmok gyötörtek.Nagyon megérintett ez a pár nap.Mindig visszagondolok Martin szenvedésére és olyankor könnybe lábad a szemem.
Már vagy ötödszörre mentem le a konyhába vízért mikor megláttam Harry-t.
-Na mi az te sem tudsz aludni? - kérdeztem.
-Valahogy nem jön álom a szememre..
-Így vagyok én is.
-Te figyel,nem nézünk meg egy filmet ha már aludni nem tudunk?
-Felőlem..legalább nem kell unatkoznom egyedül. - mosolyogtam.
Beraktunk egy jó horror-vígjátékot.Valami zombi apokalipszis tört ki egy városban és a menekültek közül egy hapsi mesélte el a történetet.Kicsit zagyvalékos volt egyszer nézhető.
Észre sem vettük hogy így elszaladt az idő.Már reggel 6 óra volt.Megbeszéltük hogy készítünk valami kaját a többieknek.Elég furcsa lett a végeredmény.Próbáltunk csendben lenni de annyit nevettünk hogy végül Niall felébredt és lejött.
-Ti mi a fészkes fenét csináltok itt hajnalok hajnalán? - dörzsölgette meg a szemét.
Nem válaszoltunk csak kuncogtunk egyet.Niall beállt mellénk segíteni.látta hogy milyen "kaját" csináltunk így megsajnált minket és csinált egy íncsiklandó omlettet.Nem tudom hogy említettem e már de Niall isteni szakács.Nagyon finomakat tud sütni és főzni.Olyan mint a nagyim.Hehe.
Reggel mindenki letámadta a konyhát ahol mi már szép rendet raktunk és megterítettünk.Mindenki csodálkozott de nem sokat törődtek vele.Befaltak mindent és már indultunk is az újabb fotózásra.
Lehet hogy nem kéne ilyet mondanom de már nagyon unom ezt a sok programot.Mindig ugyan az van.Lelkes rajongó táborok mindenütt,a lesifotósok minden lépésünket lefényképezik.Ám nem tudunk vele mit kezdeni.Úgy sem hagynak békén.
Az benne a rossz hogy egy perc nyugalmunk sincs.De hát már megszoktuk 7 hónap alatt.Az tartja bennünk a lelket hogy hamarosan vége ennek az egésznek és megyünk vissza haza a nyugalomba.

14. fejezet

A fiúk és Lau sietve versenyeztek fel a lépcsőn majd berontottak a szobába.

-Na mi az? - kérdezte izgatottan Niall.
-Megkértem Meg kezét. - mondta büszkén Martin.
-Háhh! Mondtam! - ugrott hátra majd a többiek pénzt adtak neki.
-Ti fogadtatok? - kérdeztem Martin vigyorogva. - chh ilyen kiszámítható vagyok?
-Hát mostanában elég ingerült és ideges voltál,múltkor meg egy olyan boltba mentél ahol elég drága gyűrűket lehet venni.Így mi már előre tudtuk.

Mi csak mosolyogtunk.Nem is érdekelt nagyon hogy mi történik.Én még mindig sokkba voltam és csak a gyűrűmet bámultam.Már tényleg későre járt így elmentünk tusolni.Nagyon fáradt voltam ettől a sok izgatottságtól és Martin is az idegességtől így hamar elaludtunk.A karjai közt nagyon hamar elnyomott az álom.

*Fél éve a Tour-on*

-Édes,idehoznád az alsómat! - kiabált Martin az öltözőből.
-Hozom! - mentem be hozzá,ő meg ott állt egy szál semmiben. - de minek neked alsó? Már van rajtad egy nem?
-Véletlen leöntöttem vízzel és irritál. - vigyorodott el. - nem segítesz felvenni ha már itt vagy.Még van negyed óra a kezdésig.Addig még van időnk. - hozzám közeledett majd átkarolta a csípőmet és csókolgatni kezdett.
-Martin! Olyan bolond vagy! - vigyorogtam. - na öltözz,és siess! - löktem el magamtól majd kimentem.Még egy utolsót rácsapott a fenekemre majd kuncogott egyet.

Elkezdődött a koncert.Martin,mint mindig.nagyon jól csinált mindent.Szint úgy a táncosok és a többiek is.Ám egyik pillanatról a másikra összekavarodott minden.Az egyik rajongó feldobott egy plüss mackót a színpadra.Pedig Martin előtte már vagy 20-szor megkért mindenkit hogy ne tegye ám nem hatotta meg őket.Martin megbotlott a maciban és leesett a színpadról.Azonnal mindenki köré gyűlt és kitudja miket csináltak vele.Szerencse hogy a biztonsági őrök ott voltak és vissza tudták segíteni a színpadra.Viszont Martin elvesztette az eszméletét.Olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam,odafutottam hozzá.A többiek is a színfalak mögül követték a példámat.Hívták a mentőket.Ordítottam hozzá hogy keljen fel és nézzen rám de nem reagált.Nagyon megijedtem.A mentők 5 percen belül odaértek és elvitték Martint.Szandi-val megbeszéltük hogy én megyek vele a mentőben ők meg jönnek utánunk autóval.Iszonyatosan féltem hogy nagyobb baja van.A mentős próbált nyugtatgatni de nem bírtam lenyugodni.Csak arra tudtam gondolni hogy a babánkat is elveszítettük.Nem élném túl ha őt is elveszíteném.Negyed óra múlva beértünk a kórházba.Bevitték egy terembe ahova én már nem mehettem vele.Leültem a várakozóba és zokogni kezdtem.Alig vártam hogy Szandi-ék odaérjenek.2 percre rá ott is voltak.Szandi is nagyon félt.Próbálta elrejteni a könnyeit ám egy idő után feladta és ő is zokogni kezdett.Ilyenkor a legjobb dolog amit tehetünk az hogy várunk és kieresszük a könnyeket.
Olyan volt mintha mát évek óta vártunk volna pedig csak 30 perce mentek be.

-Alexandra Clarck?! - jött ki a teremből az orvos és Szandi-t szólította.
-Igen! Én vagyok az! - ugrott fel majd odasietett az doktorhoz.

Nem hallottam mit beszéltek de mikor befejezték Szandi arca kicsit megnyugodni látszott,majd bement Martinhoz.Nem tudom hogy mi van vele de iszonyatosan aggódom.Szandi negyed óra múlva kijött majd rám nézett.

-Azt mondta hogy menj be és hogy ne aggódj! - mondta Szandi nyugodt hangon.

Ekkor már én is kezdtem megnyugodni.Felpattantam majd berontottam Martinhoz.Ott feküdt az ágyon és mosolygott rám mikor meglátott.A feje be volt kötve,a lába pedig gipszben.

-Jól vagy kicsim? Nagyon fáj? - kérdeztem a kezét szorongatva,remegő hangon.
-Jól  vagyok nyugodj meg.Csak egy kis karcolás. - kuncogott fel. - megesik az ilyen.

Nem tudom hogy ilyen helyzetben hogy van ereje viccelődni.Ezt szeretem benne,bármilyen helyzetben is vagyunk ő mindig vidám.

-És mit mondtak az orvosok? Mikor jöhetsz ki?
-Egy-két napig még megfigyelnek hogy nincs e nagyobb bajom és mehetek.Pedig csak enyhe agyrázkódásom van meg eltört a lábam.Nem tudom miért kell ennyire nagy dobra verni. - rázta meg a fejét majd sóhajtott egyet.

Láthatta rajtam hogy még mindig remegek mivel megsimította az arcomat majd magához húzott és adott egy csókot.

-Gyere ide. - halkan súgta majd maga mellé rendelt.

Szorosan hozzábújtam,fejemet a mellkasára helyeztem.Erős karjával ő is jól magához szorított majd adott egy puszit a hajamba.Gyengéden az ujjával simogatta a vállamat.

-Tudod,mikor láttam hogy repül a plüss mackó akkor el akartam neked kapni.Csak kicsit félre sikerült és pont ráléptem.Pedig meg akartam neked szerezni. - nem szóltam semmit csak könnyezve még szorosabban hozzádörgöltem magam.

Bejött az orvos és sajnos ki kellett mennem.Kicsit megnyugodtam hogy nincs nagy baja.Csak most az lesz a gáz hogy pár koncert és fotózás kimarad és ez nagyon nem jó.De igazából nem is érdekelt.Az a legfontosabb hogy minél hamarabb felépüljön és kijusson innen.
Nagyon utál kórházakban lenni.Emlékszem mikor még kicsit voltunk én bárányhimlős lettem és be kellett mennem minden harmadik nap a kórházba hogy bekenjenek valamilyen krémmel.Már akkor is nagyon jó barátok voltunk így Martin elkísért Anyával együtt hogy ne érezzem magam olyan egyedül.Martin már akkor sem bírta ezt a kórházi levegőt.Mindig mondta hogy büdös van és amíg ki nem mentünk onnan addig fogta az orrát.Olyankor mindig kinevettem.Már akkor is hatalmas humorérzéke volt.Ezért lettünk mi legjobb barátok most pedig ő életem szerelme.Valahogy mindig is éreztem hogy van köztünk valami szikra.Ám soha nem mertem beismerni.Féltem hogy csak én gondolom így és most még is.

Hatalmas ordítás és csörömpölés zavarta meg nosztalgiámat.Martin terme felől jött.Még az ütő is megállt bennem.Azonnal felpattantam ám le is kellett ülnöm mivel egy csomó nővér és orvos száguldott a terme felé.Berontottak majd becsapták az ajtót.Vittek egy csomó infúziót meg még kitudja mik voltak azon a gurulós kiskocsin amit betoltak.Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.Elsötétedett előttem minden.Csak foltokba láttam majd zsibbadni kezdett mindenem.Egyszer csak arra eszméltem hogy leesem a székről.Többre nem emlékszem.

*Visszaemlékezés*

-Bontsd ki kicsim! - szólt csilingelő hangon anyu.
-Oké. - válaszoltam kislányos hangon.

5 évesen még minden könnyebb volt.Alig vártam már hogy a télapó meghozza az ajándékokat.Az első ajándék amit anyu a kezembe adott egy hatalmas csomag volt.Alig bírtam kibontani.Majdnem nagyobb volt mint én.Nagyon örültem.Nagy nehezen sikerült kibontanom és mikor megláttam a hatalmas babaházat azt hittem álmodom.

-Jujj,anyu nézd mit hozott a télapó! Barbinak lett új háza! - ugrándoztam a műanyag házikó körül miközben kis tenyeremmel tapsikoltam.
-Látom kicsim! Nagyon szép.

Apu a kezembe adott még egy csomagot.Ez kisebb volt mint az előző de ugyan olyan örömmel téptem le róla a csomagolást mint a házikóról.Ebben egy barbi volt.

-Jujj,barbinak barátnője lett! - kuncogtam fel majd egyből beraktam a házikóba.

Aznap este csak azokkal játszottam.Emlékszem kint a hó hatalmas pelyhekben lepte be az udvart szép,fehér hótakarót alkotva.

**************

-Meg! Ne csináld ezt te is! Ébredj fel!! Hallod! - kiabált Szandi.
-Mi? Hol vagyok? Anyu!! - kiáltottam fel majd megdörzsöltem a szememet.
-Tessék? Meg jól vagy? - aggódva nézett rám Szandi.
-Úristen,Martin! - eszméltem fel.

Nem foglalkoztam semmivel sem,felpattantam majd odarohantam a terem ajtajához.