14. fejezet

A fiúk és Lau sietve versenyeztek fel a lépcsőn majd berontottak a szobába.

-Na mi az? - kérdezte izgatottan Niall.
-Megkértem Meg kezét. - mondta büszkén Martin.
-Háhh! Mondtam! - ugrott hátra majd a többiek pénzt adtak neki.
-Ti fogadtatok? - kérdeztem Martin vigyorogva. - chh ilyen kiszámítható vagyok?
-Hát mostanában elég ingerült és ideges voltál,múltkor meg egy olyan boltba mentél ahol elég drága gyűrűket lehet venni.Így mi már előre tudtuk.

Mi csak mosolyogtunk.Nem is érdekelt nagyon hogy mi történik.Én még mindig sokkba voltam és csak a gyűrűmet bámultam.Már tényleg későre járt így elmentünk tusolni.Nagyon fáradt voltam ettől a sok izgatottságtól és Martin is az idegességtől így hamar elaludtunk.A karjai közt nagyon hamar elnyomott az álom.

*Fél éve a Tour-on*

-Édes,idehoznád az alsómat! - kiabált Martin az öltözőből.
-Hozom! - mentem be hozzá,ő meg ott állt egy szál semmiben. - de minek neked alsó? Már van rajtad egy nem?
-Véletlen leöntöttem vízzel és irritál. - vigyorodott el. - nem segítesz felvenni ha már itt vagy.Még van negyed óra a kezdésig.Addig még van időnk. - hozzám közeledett majd átkarolta a csípőmet és csókolgatni kezdett.
-Martin! Olyan bolond vagy! - vigyorogtam. - na öltözz,és siess! - löktem el magamtól majd kimentem.Még egy utolsót rácsapott a fenekemre majd kuncogott egyet.

Elkezdődött a koncert.Martin,mint mindig.nagyon jól csinált mindent.Szint úgy a táncosok és a többiek is.Ám egyik pillanatról a másikra összekavarodott minden.Az egyik rajongó feldobott egy plüss mackót a színpadra.Pedig Martin előtte már vagy 20-szor megkért mindenkit hogy ne tegye ám nem hatotta meg őket.Martin megbotlott a maciban és leesett a színpadról.Azonnal mindenki köré gyűlt és kitudja miket csináltak vele.Szerencse hogy a biztonsági őrök ott voltak és vissza tudták segíteni a színpadra.Viszont Martin elvesztette az eszméletét.Olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam,odafutottam hozzá.A többiek is a színfalak mögül követték a példámat.Hívták a mentőket.Ordítottam hozzá hogy keljen fel és nézzen rám de nem reagált.Nagyon megijedtem.A mentők 5 percen belül odaértek és elvitték Martint.Szandi-val megbeszéltük hogy én megyek vele a mentőben ők meg jönnek utánunk autóval.Iszonyatosan féltem hogy nagyobb baja van.A mentős próbált nyugtatgatni de nem bírtam lenyugodni.Csak arra tudtam gondolni hogy a babánkat is elveszítettük.Nem élném túl ha őt is elveszíteném.Negyed óra múlva beértünk a kórházba.Bevitték egy terembe ahova én már nem mehettem vele.Leültem a várakozóba és zokogni kezdtem.Alig vártam hogy Szandi-ék odaérjenek.2 percre rá ott is voltak.Szandi is nagyon félt.Próbálta elrejteni a könnyeit ám egy idő után feladta és ő is zokogni kezdett.Ilyenkor a legjobb dolog amit tehetünk az hogy várunk és kieresszük a könnyeket.
Olyan volt mintha mát évek óta vártunk volna pedig csak 30 perce mentek be.

-Alexandra Clarck?! - jött ki a teremből az orvos és Szandi-t szólította.
-Igen! Én vagyok az! - ugrott fel majd odasietett az doktorhoz.

Nem hallottam mit beszéltek de mikor befejezték Szandi arca kicsit megnyugodni látszott,majd bement Martinhoz.Nem tudom hogy mi van vele de iszonyatosan aggódom.Szandi negyed óra múlva kijött majd rám nézett.

-Azt mondta hogy menj be és hogy ne aggódj! - mondta Szandi nyugodt hangon.

Ekkor már én is kezdtem megnyugodni.Felpattantam majd berontottam Martinhoz.Ott feküdt az ágyon és mosolygott rám mikor meglátott.A feje be volt kötve,a lába pedig gipszben.

-Jól vagy kicsim? Nagyon fáj? - kérdeztem a kezét szorongatva,remegő hangon.
-Jól  vagyok nyugodj meg.Csak egy kis karcolás. - kuncogott fel. - megesik az ilyen.

Nem tudom hogy ilyen helyzetben hogy van ereje viccelődni.Ezt szeretem benne,bármilyen helyzetben is vagyunk ő mindig vidám.

-És mit mondtak az orvosok? Mikor jöhetsz ki?
-Egy-két napig még megfigyelnek hogy nincs e nagyobb bajom és mehetek.Pedig csak enyhe agyrázkódásom van meg eltört a lábam.Nem tudom miért kell ennyire nagy dobra verni. - rázta meg a fejét majd sóhajtott egyet.

Láthatta rajtam hogy még mindig remegek mivel megsimította az arcomat majd magához húzott és adott egy csókot.

-Gyere ide. - halkan súgta majd maga mellé rendelt.

Szorosan hozzábújtam,fejemet a mellkasára helyeztem.Erős karjával ő is jól magához szorított majd adott egy puszit a hajamba.Gyengéden az ujjával simogatta a vállamat.

-Tudod,mikor láttam hogy repül a plüss mackó akkor el akartam neked kapni.Csak kicsit félre sikerült és pont ráléptem.Pedig meg akartam neked szerezni. - nem szóltam semmit csak könnyezve még szorosabban hozzádörgöltem magam.

Bejött az orvos és sajnos ki kellett mennem.Kicsit megnyugodtam hogy nincs nagy baja.Csak most az lesz a gáz hogy pár koncert és fotózás kimarad és ez nagyon nem jó.De igazából nem is érdekelt.Az a legfontosabb hogy minél hamarabb felépüljön és kijusson innen.
Nagyon utál kórházakban lenni.Emlékszem mikor még kicsit voltunk én bárányhimlős lettem és be kellett mennem minden harmadik nap a kórházba hogy bekenjenek valamilyen krémmel.Már akkor is nagyon jó barátok voltunk így Martin elkísért Anyával együtt hogy ne érezzem magam olyan egyedül.Martin már akkor sem bírta ezt a kórházi levegőt.Mindig mondta hogy büdös van és amíg ki nem mentünk onnan addig fogta az orrát.Olyankor mindig kinevettem.Már akkor is hatalmas humorérzéke volt.Ezért lettünk mi legjobb barátok most pedig ő életem szerelme.Valahogy mindig is éreztem hogy van köztünk valami szikra.Ám soha nem mertem beismerni.Féltem hogy csak én gondolom így és most még is.

Hatalmas ordítás és csörömpölés zavarta meg nosztalgiámat.Martin terme felől jött.Még az ütő is megállt bennem.Azonnal felpattantam ám le is kellett ülnöm mivel egy csomó nővér és orvos száguldott a terme felé.Berontottak majd becsapták az ajtót.Vittek egy csomó infúziót meg még kitudja mik voltak azon a gurulós kiskocsin amit betoltak.Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.Elsötétedett előttem minden.Csak foltokba láttam majd zsibbadni kezdett mindenem.Egyszer csak arra eszméltem hogy leesem a székről.Többre nem emlékszem.

*Visszaemlékezés*

-Bontsd ki kicsim! - szólt csilingelő hangon anyu.
-Oké. - válaszoltam kislányos hangon.

5 évesen még minden könnyebb volt.Alig vártam már hogy a télapó meghozza az ajándékokat.Az első ajándék amit anyu a kezembe adott egy hatalmas csomag volt.Alig bírtam kibontani.Majdnem nagyobb volt mint én.Nagyon örültem.Nagy nehezen sikerült kibontanom és mikor megláttam a hatalmas babaházat azt hittem álmodom.

-Jujj,anyu nézd mit hozott a télapó! Barbinak lett új háza! - ugrándoztam a műanyag házikó körül miközben kis tenyeremmel tapsikoltam.
-Látom kicsim! Nagyon szép.

Apu a kezembe adott még egy csomagot.Ez kisebb volt mint az előző de ugyan olyan örömmel téptem le róla a csomagolást mint a házikóról.Ebben egy barbi volt.

-Jujj,barbinak barátnője lett! - kuncogtam fel majd egyből beraktam a házikóba.

Aznap este csak azokkal játszottam.Emlékszem kint a hó hatalmas pelyhekben lepte be az udvart szép,fehér hótakarót alkotva.

**************

-Meg! Ne csináld ezt te is! Ébredj fel!! Hallod! - kiabált Szandi.
-Mi? Hol vagyok? Anyu!! - kiáltottam fel majd megdörzsöltem a szememet.
-Tessék? Meg jól vagy? - aggódva nézett rám Szandi.
-Úristen,Martin! - eszméltem fel.

Nem foglalkoztam semmivel sem,felpattantam majd odarohantam a terem ajtajához.